Vác és Verőce között a 12-es főúton botlottunk bele a Camelot étterembe. Korábban már láttam a szórólapjukat, nemrég nyitottak. Nagy baj nem történhetett, benéztünk. A kert és a berendezésre még ráillett a lovagi. Az étlap vizsgálata viszont nem volt ilyen hatással.
Ha Camelotról elneveznék egy éttermet biztos frappáns, vicces lovagos nevet adnék az ételeknek még akkor is ha csak egy rántott húsról lenne szó (persze odaírnám, hogy vazze ez csak rántott husi). Sütött a nap, meleg volt, kiültünk a teraszra (meg ugye csak ott lehetett dohányozni). Nem bántuk meg, a Duna hömpölygése fogadott, ráláttunk a Pilisre. A Nap már kezdett lemenni (azért még jól láttunk), pont jó időt választottunk.
A tisztasággal nem vollt gond, csilli-villi minden. Rendeltünk egy hagymás hátszínt mustármártással (2550 Ft) és egy pisztrángot roston fűszervajjal, párltzöldséggel (2200 Ft). Ez a marha-hal kombináció többször elő fog még jönni, ezek a nagy kedvencek. Nomeg a libamáj de erről majd egy későbbi postban. Desszertként túrótortát választottuk erdei gyümölcs öntettel (650 Ft).
Az ételeket az átlagosnál kicsit később hozták ki de nem volt szörnyű, elnézegettük azt a koszos Dunát ami még így Verőce-Visegrád körül egész tiszta és szépség is van benne. Külön jó volt, hogy a steakhez steakkést, a halhoz halkést hoztak. Elég ritka, hogy tudják mivel kell enni a halat.
Mi is pont itt ültünk, csak az idő nem stimmel
A hátszín pont annyira volt rágós, mint amennyire szokták, szaftos maradt belül. Nem volt rossz választás. Erről nem tudok nagy litániát írni. A hallal már voltak gondok. Elképesztően sós volt a külseje, belül pedig semmilyen fűszer nem járta át. A fűszervajjal lehetett némi ízt varázsolni a falatokba. Elég kis példány volt, tele volt apró szálkákkal, komoly gondot jelentett egy falat lenyelése. Lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém, nem volt az igazi. A párolt zöldség meglepően finomra sikeredett. Nem volt túlpárolva, kicsit ropogott. A desszert viszont mindkettőnk szerint csillagos ötösre vizsgázott. Pont olyan volt, ahogy a nagykönyvben megírták. A túrótorta finom, nem túl édes, csak túróból, semmi piskóta körülötte, a gyümölcsmártás pedig kellemesen fanyar, változatos. A tejszínhab sem az az ótvar tubusos fajta volt amit a gólyabálon nyomkodnak egymásra az akkor még alulképzett emberek.
A pincér készséges volt, nem tolakodott oda percenként, hogy kell-e még almalé. Mindent egybevetve nem volt ez olyan rossz étterem, csak sikerült belecsapni a lecsóba. A körülöttünk lévő asztaloknál is szép ételek sorakoztak. Nagy bánatomra nem kóstoltam meg a sajtkrémlevest rozscipóban ha valaki megtenné ezt küldje el ide, ígérem felteszem.
Kimondom a végszót: 7/10
Ez az érzés kicsit hiányzott
Hogyan csináljunk lóhangot kokúszdióval
